Átmeneti időszakban élünk, ami egyrészt felszabadító 16 év NER után, de közben a hétköznapjainkra rátelepedő politika szorítása nem látszik enyhülni. Az abszolút filmszínház-politizálás pillanatra nem nyugvó kommunikációs letámadása az időérzékelésemet is megváltoztatta. Már a pár nappal ezelőtti események is hihetetlenül réginek tűnnek, a leváltott rezsim utolsó évében készült rövidfilmek alól eltűnt a világ, melyből vétettek, miközben belőlünk, befogadókból nagyon lassan és nehezen fognak elpárologni (ha egyáltalán) a belénk ivódott mintázatok.
A fiatal filmesek egész eddigi szakmai pályája (sokuk életének legnagyobb része) egy traumatizáló, szinte leválthatatlannak tűnő rendszerben telt: a szorongás, a rossz közérzet az idei válogatás magyar versenyfilmjeit is áthatja. Rosszkedvünk telét felváltotta a hirtelen jött tavasz, ez viszont majd a jövő évi Friss Húson tud először manifesztálódni.
Izgalmas lesz megfigyelni, voltak-e olyan témák, megközelítési módok, melyek eddig az öncenzúra miatt nem valósultak meg,
de egy remélhetőleg egészségesebb, igazságosabb filmes rendszerben szárba szökkenhetnek.
Északi-part
„A pokol a másik ember” – írta Sartre a múlt században. Csaplár Júlia filmjében ezt érezheti Hanna (Kistamás Naomi) a családja balatoni nyaralójában, ahol szüleivel és barátjával tölti idejét.
Apja (Hatházi András) művelt, tájékozott ember, aki megszokta, hogy leuralja környezetét, így a nyilvánvaló hülyeségeket is lehengerlő erővel nyilatkoztatja ki. A maga értelmiségi módján leckézteti, hozza kellemetlen helyzetbe lánya sportoló barátját. Gáspár (Adonyi-Walsh Gáspár) éretlen személyiségnek tűnik, akinek mintha nem lennének szenzorai Hanna jelzéseire, saját vágyaitól nem látja más érzéseit, sőt, igazi önreflexióra sem képes. Ezzel a pokoli helyzettel való szembesülés, a mélységes csalódottság érzése ül ki Hanna arcára – és
ez az Északi-part erőssége is: egy akkor és ott megszülető felismerést visz vászonra.
A „Mit keresek én itt?” keserű gondolata általános érvényűvé teszi Csaplár Júlia csendes, kevés eszközzel dolgozó kisfilmjét. Hanna ajtókereteken keresztül, vagy a zuhanyzó szűk terében megjelenő alakja szépen illusztrálja a helyzetbe való bezártságát, mely a strand vagy a stég elvileg minden irányban nyitott közegében a közelik által marad fojtogató.
Alíz, a torreádor szeretője
Tóth Kristóf Zsolt kisfilmje főleg formai szempontból érdemel említést. A Carmenre (első táncos főszerepére) készülő Alíz (Erdős Lili) az előadást megelőző utolsó próbákra testileg és lelkileg is elérte teljesítőképessége határait.
Ezt a hajszoltságot, a rendezői önkényt és agressziót is eltűrő beszűkült tudatállapotot a rendező egysnittes formában álmodta meg. A titkos vágások viszonylag jól el vannak rejtve, így sok látványos felvételt látunk a tánckarról, majd a kamera Alízt követi az épület folyosóin és termeiben. Verbális síkon sutább, esetlenebb a film, pedig ezt
a sokat látott alaphelyzetet a bravúros operatőri munka mellett mindenképp jó lett volna épkézláb párbeszédekkel megtámogatni.
Ugyanez a helyzet a képileg ismét ötletes zárlattal: a hangsúlyosan megjelenő vágás funkcióval bír, de a karakter megtett íve után dramaturgiailag lapos és hiteltelen a befejezés.
Flódni
Kenéz Ágoston kisfilmje több szempontból is kakukktojás a Friss Hús idei mezőnyében. Főhősei nem fiatalok, hanem nagyszüleik generációja, egy hetvenes házaspár.
A Flódni ráadásul vegyes technikával készült: bábfilmnek indul, majd fokozatosan leplezi le bábfilm voltát.
Előbb csak a bábot mozgató fekete kesztyűs kezek látszanak, majd a bábjátékos arcának tükröződése, végül egyszerre Fodor Tamás és a róla mintázott báb is. Külön csavar, hogy a báb Ervin álmában élőszereplősre vált, hogy a zárlatra elmosódjon a határ a két világ között. A kómában lévő felesége (Nagy Mari) hiányától szenvedő, annak kegyes haláláról a döntést meghozni képtelen és erőtlen, csökönyös vénember saját öregségével sem tud megbékélni (többeket is ingerülten a magázás elhagyására bíztat), miközben saját környezetére is toxikus hatással van. Csak a fantázia/álom világában tud beszélni feleségével, ám ekkor képes az önreflexióra is, szánja-bánja elviselhetetlen modorát. A kissé zavaros befejezés és a tolakodó, túl érzelgős zene ellenére a Flódni a magyar versenyfilmes program egyik legízletesebb csemegéje.
Felesleges életek
A transzgenerációs traumákkal és azok megjelenítésével a kortárs irodalomban vagy filmekben Dunát lehet rekeszteni. Szerencsére Kenderes Csaba kisfilmje nem egy felesleges lábjegyzet az agyonkoptatott témához, hanem egy friss, életszagú, humoros, jól felépített alkotás remek színészi teljesítményekkel.
Jozsó (Dér Zsolt) és Csőri (Hermányi Mariann) egyetlen lakásban játszódó sztorija három részre tagolódik. Az elsőben a vacsora, borozás, netflixezés szentháromsága egy egyéjszakás kalandba torkollik, ami Jozsó esetében barátnője megcsalását is jelenti.
A Hermányi és Dér közötti végig jól működő kémia az utóbbi idők magyar filmben látott legjobb szexjelenetében ér fel a csúcsra.
A középső, legrövidebb rész a nem kívánt terhességre adott reakciókat mutatja be, míg a záró szakasz Csőri döntését és az abból kibontakozó konfliktust járja körül. Jozsó maga is nem kívánt gyerek volt, legerősebben anyja keresztanyjához kötődik, szülei csak az ő megfoganása miatt kötötték össze az életüket – ő ezt a mintát szeretné meghaladni. Míg Csőrit megözvegyült apja lepasszolta a nagymamának, alapélménye az anya hiánya és az apa elutasítása. Ezekkel a terhekkel megpakolva igyekszenek „nem elbaszni” azt, amit ezek nélkül is nagyon könnyű bármikor elrontani.
Lángbogár a zsebemben
Állítólag egy ősi indián történet szerint két farkas lakozik bennünk. A rossz és a jó farkas harcából az kerül ki győztesen, amelyiket etetjük. A jóra nevelt gyereknek a soha ki nem próbált rossz tud nagyon csábító lenni.
Feiner Janka párbeszédeket nélkülöző alkotásának ez az alaphelyzete. A lángvörös hajú kisfiút a pajkos lángbogár különböző ártalmatlan csínyekre veszi rá. Majd a közös hintázás átvezeti őket egy párhuzamos valóságba, egy gombáktól hemzsegő idilli világba.
A határátlépést az animáció változása is leköveti.
A kétdimenziós rajzolt szereplők egy vaskos, térbeliséget megjelenítő raszteres képi környezetben léteznek. A lángbogár által megnyitott csodás világ azonban már egy 3D-s stop-motion bábanimáció, itt-ott valódi gombák timelapse videóival megbolondítva. A gombavilágban megízlelt önfeledt rombolástól és pusztítástól akkor megy el a kisfiú kedve, amikor egy antropomorf szereplőnek kellene fájdalmat okozni. Szembeszáll a tűzmanóval lángbogárral, majd a valóságban ébredve az építés mellett (még ha az nem is szakszerű) teszi le a voksát, amihez a szikrát az általa domesztikált lángocska biztosítja. A sokszínű, szemet gyönyörködtető képi világot jól egészíti ki a zene és sound design, melyek Kalotás Csaba és Szabó Bálint munkáját dicsérik.
Bízzunk benne és tegyünk azért, hogy mindannyian, így a fiatal filmesek is egy olyan Magyarországon dolgozhassanak, ahol a rombolás, megosztás és igazságtalanság lángbogara éhen pusztul!
14. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Budapest, Puskin mozi, 2026. május 28–június 3.
